Chatper Three (Nicole)

- Még hozzá kell szoknom az egészhez. – méregetem most már fekete tincseimet.

- Nem volt más választásunk, Kero megmondta: ha már itt ragadtunk, legalább nézzünk ki úgy, mint az itteniek, tudod, hogy ne keltsünk gyanút, és már félig megvagyunk vele. -  Emily a lugasokat szemlélte.

- Akkor sem értem miért nézek ki úgy, mint egy vámpír? – majd a fehér bőrömet mutogattam.

- Gondolom ez itt megszokott. – jelentette ki April. Én is ilyen nyugodt lennék, ha még emberibb lenne a kinézetem. Neki kék szeme lett és világosbarna haja lett, nem megszokott módon vágva. Emilynek maradt a zöld szeme, de világos hosszú haja lett. Nekem pedig fehér bőröm. Komolyan? Ráadásul fekete hajam. Maga vagyok a kontraszt.

- Jó, de ti még elég elfogadhatóan néztek ki. – tettem hozzá gúnyosan.

- Mert ez nem a te stílusod. – újabb megjegyzés hallatszott Apriltől. Válaszul megemeltem a vállam.

Besétáltunk a torony csarnokába, ahol a tegnap látott fiú, Kero és még kettő másik állt.

- Szóval, ők lennének azok az újoncok? – jelentette ki az egyik, a kék hajú. Mit mondjak, modorhiány feltűnő. – Hát.

- Ezarel, máris rossz szemben akarod tűntetni magad? – mondta a fiú, akivel tegnap találkoztunk, majd egy kis mosolyt vetett ránk, amire én akaratom ellenére elpirultam.

- Khm, folytatnám, ha nem gond. – Kero megköszörülte a torkát – Tehát, Nevra, ő az Árnyék Gárda vezetője, Valkyon az Obszidián, Ezarel pedig az Absynthe Gárda vezetője. Ők fogják nektek tartani az edzéseket. Kivétel természetesen az alkímia, azt mindhárman tanulni fogjátok.

A kezdeti sokk után most úgy éreztem magam, mint első nap a gimiben. Kettő, én mint alkimista? Amikor valakinek kínai a kémia az jól elgondolkodik, hogy alkimistába egyáltalán belefogjon.

- Akkor szerintem kezdjük is egyből ezzel, utána majd mehetnek az edzésre. – Ezarel intett nekünk, mi meg szót fogadva követtük.

- Ez se piskóta. – csípőmre tettem a kezem, majd személtem a labort. Pont olyan hangulata volt, mint amire számítottam. Mint egy boszorkány konyhájában. Mindenféle üvegek, bennük habzó lötyökkel, mindenféle növények, edények stb.

- Pontosan itt mit is fogunk csinálni? – April az asztalon lévő könyvet lapozgatta.

- Itt? Igazából megmutatok néhány dolgot az alkímiával kapcsolatban. Még ha ti ketten nem is vagyok gárda szerint alkímisták. – rám és Aprillre mutatott. – Fontos, hogy tisztában legyetek az alapokkal. Ilyenekre gondolok, mint például pár gyógy elixír készítése, növények hatásának ismerete. Szerintem így az elején kezdjük egy könnyűvel. – mondta kis mosollyal.

Könnyű helyett én inkább alapot mondtam volna. Csak megtudtunk pár dolgot még Eldayráról, Ezarel szerint egyszerre ennyi elég is volt. Megtudtuk, hogy az itt élők közül sokan különböző képességgel rendelkeznek, és elmagyarázta, hogy a többiek miért bámultak, néztek le minket. Itt sok legenda terjed az Eldayrán kívüliekről, amik korántsem jó fényben állítanak be minket. Erre azért pipa lettem.

Hamar végeztünk, megbeszéltük, hogy miután végeztünk, elmegyünk feltérképezni a várost, amit Kero emlegetett. Háromfelé indultunk. Em visszament a laborba, April a kijárat fel, én pedig az lépcsők felé vettem az irányt. Végigszáguldottam a folyosókon Nevrát keresve. A végén már nem is figyeltem merre megyek, így beléptem egy hatalmas terembe. Üvegfalai voltak, hatalmas boltozata. Egy kis útszerűség vezetett a közepéhez, ahol egy hatalmas kristály állt. Amorf, élénk kék volt és halványan világított. Közelebb léptem nem sokkal és bámultam. Ahogyan előrébb léptem belebizseregtem.

- Hé, mit csinálsz te itt? – ordította egy női hang, én meg reflexből felegyenesedtem.  A terem másik végében állt, fekete haja volt és kék szeme. Rókafülével és farkával eléggé ijesztő volt.

 - Őőő… én csak, szóval… ah. – motyogtam majd kifutottam onnan vissza a folyosóra. Csak hátrafelé figyeltem, nem köve-e, és ennek következménye az volt, hogy belefutottam Nevrába, és egyenest a falnak estünk.

- Ú, bocsi véletlen volt. – felsegítettem.

- Egy csapat lázadozóhoz képest te semmi vagy. – jelentette ki, válaszul meg felhúztam a szemöldökömet.

- Pont téged kerestelek, azt mondtad, miután végeztük Ezarelnél, keresselek meg.

- Tudom, gyere velem a könyvtárba. – követtem hátulról, csendben mentünk végig.

Beértünk, én egyből rádőltem a kanapészerűségre, hagytam hadd csinálja a dolgát.

- Nem semmi vagy tudod?

- Sokan mondták már. – majd lehunytam a szemem, mint akit éppen megzavartak volna szieszta közben. – Amúgy pontosan miért is jöttünk ide?

- Elmagyarázok pár dolgot, szerintem nem kezdenéd mindjárt egy alakváltással, vagy árnyéktechnikával.

- … biztos. – mondtam kis szünet után.

- Ha látnád ilyenkor a fejed. – nevetett. - Tehát, az Árnyék Gárda a három közül talán a legnépszerűbb, ennek ellenére ide csak a legelitebbek kerülhetnek. Persze kivétel a ti esetetek. – arcán továbbra is megmaradt az önelégült mosoly. – A mi feladatunk többek között a város és a körülötte lévő vidék védelme, információszerzés vagy továbbítás. De sorolhatnám több napig, hogy mennyi feladatunk is van.

- Izgalmasnak tűnik. – nagyra nyílt szemekkel csüngtem a szavain. – És mellesleg ezeknek a gárdának van valamilyen múltja? – ha már állítólagosan itt maradunk végleg, akkor nem veszíthetek ezzel a kérdéssel semmit. Meg a másik, jó hallgatni, ahogyan a gondolataiba belemélyülve magyaráz.

- Meglep, hogy ennyire érdekel, de miért ne. – egyre nagyobb mosolyt vetett felém. – Régen Eldayrában, mielőtt még nem volt a kristály, a falvak és lakói békében voltak egymással. Aztán megjelent. Sok legenda terjed erről, sokak szerint egy titkos társaság véletlen balesete folytán keletkezett, mások szerint egy másik világból került ide. Senki nem tudja pontosan, mivel írásos források csak a történtek előttről és a háborút követő időszakról vannak.

- Háború?

 - Inkább háborús helyzet. Két tábor volt. Akik szerint veszélyes a kristály, és akik fel akarták használni az erejét. A helyzet odáig fajult, hogy majdnem mindenre kiterjedő háború indult meg. De végül akik a a kristályt használták itt maradtak, és megszületett ennek a városnak az elődje. A másik fél elmenekült, köztük voltak azok is, akik rossz célra akarták ezt a korlátlan erőt használni. Őket száműzték. Ám itt nincs vége a történetnek. Ugyanis pár évtizede még egy tragikus esemény történt. A menekültek egy csoportja, akiket a köznép csak lázadóknak ismer, bejutottak a toronyba. Kihasználták az akkori gárdák fejletlenségét, és megtámadták a kristályt. A harc során az lezuhant az emelvényről és megrepedt. Hatalmas energia szabadult fel, akik ott voltak, azok nem élték túl. kivéve az egyik lázadó, akinek az arcát maszk takarta, Ő nem sokkal utána elmenekült. A károk súlyosak voltak, ártatlan emberek is meghaltak, vagy életük végéig megmaradt rajtuk a kristály erőrobbanása.

- És mi történt ezután? – mondtam kíváncsiságtól fűtve.

- Miután visszaállt a rend, az akkori tanács úgy döntött, megváltoztatják az akkori gárdarendet. Ilyenkor született meg az Árnyék Gárda, az Obszidián Gárda, ők a harcosok, jelszavuk a végsőkig tartó kitartás és az Absynhte Gárda, az ő feladatuk teljes mértékben az alkímiához fűződik. Végül pedig a Fény Gárda…

- Ácsi, nem hogy csak három van?

- Nem, van egy negyedik, ez áll mindhárom felett. Nekik nincs kikötött feladatuk, kivéve a vezetőknek, az ő vállukon nyugszik egész Angolna rendje. A többiek valami cél miatt jutottak be a toronyba és a gárdába. Például értelmiségiek, vagy békefenntartó mozgalmaikkal.

- Váó! – álmélkodtam.

- Érthető volt? – kérdezte én pedig bólogattam.  – Akkor szerintem ma már ne is vágjunk bele másba. Majd holnap folytatjuk. – Egy kis mosollyal fűzszerezett kacsintást vetett felém. Éreztem, ahogyan vérvörös lesz fehér arcom, és hirtelen elüt a forróság. De nem tehettem róla. Fekete bozontos hajával és izmos felsőtestével azt a kis kacsintást is álombelivé tudta tenni.

Már rég a folyosón vagyok és még mindig éreztem a meleget az orcáimon. Nem tehettem róla egyszerűen…nem kizárt.  Sosem hittem a meglátom a tökéletest első pillantásra, máris bele vagyok zúgva, stb.

Végül megtaláltam a lányokat.

- Akkor megyünk? – válaszul kórusban bólogattak.